Kedves Olvasó, ismered Szenes Iván dalát, mely így szól?

Ki nem volt soha még úgy szívből szomorú, nem tudja mi a boldogság. Kit bánat sosem ért, ki rosszat alig élt, jó sorsát az olyan, miért venné komolyan? Én voltam odalent és voltam odafent, és céloztam a kék eget, és voltam elesett én éppúgy, mint a többiek. A gyűlölt napokat, a kétségbeesést, nem lehet felejteni, az emlékeidet magaddal cipeled, ha meg is tudtál bocsájtani. Ki volt már szomorú úgy szívből igazán, és átvészelte bánatát, az hangosan köszön, ha szembe jön a Boldogság.”

Én személy szerint nagyon egyet tudok érteni a fenti dalszöveg tartalmával. Azt tapasztaltam ugyanis eddigi életem során, hogy hiába kaptam valami jó dolgot a Sorstól, ha könnyen jött, úgy hogy nekem nem kellett érte tennem semmit, nem is tudtam megbecsülni. Utólag persze szépen kirajzolódott az egész. Akkor viszont már szánhattam-bánhattam, hogy könnyen lemondtam róla.

Hiszem, hogy a nagy dolgokat nem kapjuk ajándékba, azért tenni kell, azért meg kell dolgoznunk, hisz akkor fogjuk csak tudni igazán, mennyit ér! Mennyi az értéke! Akkor talán jobban megbecsüljük, hajlandóak leszünk többet tenni, áldozni érte, és nem engedjük el olyan könnyen, hisz tudjuk milyen értékkel bír az életünkben. Mennyi munkába, mennyi küzdelembe, mennyi időbe került, hogy elérjük, és megkapjuk.

boldogság-1280x853

(kép forrása: lokal.hu)

Azt mondják, csak az tudja igazán mi a boldogság, aki már átélte a boldogtalanságot is, hisz van mihez viszonyítania. Amíg nem tudjuk, milyen nehéz átverekedni magunkat a fájdalmakon, a nehézségeken, a kudarcokon, addig nem is tudjuk mihez viszonyítani a boldogság szó jelentését sem.

Én sosem tudtam igazán hogy valódi kincset ér, mint ahogy azt sem, hogy ennek a kincsnek miben mérjem az értékét. Ma már tudom: átélt kudarcokba, lelki fájdalmakba, akadályok leküzdésébe, átsírt éjszakákba, érzelmi tanulásba, sok-sok energiába, időbe, pénzbe…

Kedves Olvasó, Te befektettél már a saját boldogságodba?