Vajon miért lakatoltuk le a szívünket? Mikor zártuk be? És mi lehetett az oka?

Talán nem volt aki megtanítsa, megmutassa, hogyan kell „használni”, hogyan kell megnyitni, hogyan kell érezni?

Vagy talán a sok kudarc, csalódás után zártuk be, hogy ne sebezhessenek meg, ne használhassanak ki és így kevesebb fájdalmat kelljen elviselnünk életünk során? Talán így akarjuk megvédeni magunkat az élet veszedelmeitől?

Vagy talán még nem volt senki, aki úgy igazán meg tudta volna nyitni? Akire rá mertük volna bízni a teljes Önmagunkat, akinek ki mertünk volna tárulkozni?

Vagy talán azért, mert félünk szeretni? Úgy igazán, megnyílni, Önmagunk lenni, álarcokat levetni?

Félünk, védekezünk, szerepeket játszunk, játszmázunk, rejtegetünk, színlelünk, elfojtunk és nem engedjük meg senkinek, hogy lássa mit takar az álarc. Mi lehet vajon a bástya mögött? Ki? Vajon milyen ember lehet ez, amikor valóban Önmaga? Vajon mit látnék, ha abbahagyná a kis színjátékait, és merné vállalni Önmagát? Vajon mit látnék, ha nem mutatna valótlan képet Önmagáról? Mit látnék, ha előlépne a védőbástyái mögül? Ha felfedné őszintén Önmagát? Ha merne kitárulkozni nekem? Ha merne érezni? Ha merne szeretni?

(kép forrása: images.qwqw.hu)

Lehet, hogy már én is elfelejtettem milyen az az emberi lény ott legbelül, mélyen, amikor úgy igazán szeret, hisz olyan régen élek már együtt a megkövült érzelmekkel?

Miért? Miért van az, hogy megszületünk egy kitárt szívvel, és az végül börtönbe kényszerül?

Csak rá kell nézni egy kisgyermekre, őszintén, tiszta szívvel mer szeretni, feltételek nélkül, gondolkodás nélkül, játszmák, színjátékok nélkül! És ahogy telnek az éveink, mi egyre jobban bezárjuk magunkat! Egyre jobban… és egyre jobban… míg végül már csak azt vesszük észre, hogy Önmagunk börtönében sínylődünk.

Ahol egykor Élet lüktetett, az mára jéggé fagyott. Fel lehet még vajon olvasztani, lesz még vajon benne olyan élet, mint régen, vagy már örökre üres és sivár marad, esélyt sem adva neki, hogy még egyszer olyan önfeledt, és boldog lehessen, mint amikor megszületett, velünk együtt…