Mindig is érdekelt mi kell egy igazán jól működő párkapcsolathoz. Mielőtt azonban rátérnék, először ebben a bejegyzésben arról írok, hogy milyen is az a kapcsolat, amiben nagyon sok ember benne van ugyan, de ami hosszú távon biztos, hogy nem működik. Nagyon sok esetben – sőt legtöbb esetben ez a jellemző – megfigyelhető miszerint az egyik fél (szándékosan ezt a szót használom, nem pedig a pár vagy társ szót) rajong, odáig van a másikért, és aki úgy gondolja, megtalálta a másikban álmai nőjét, vagy férfiját. A másik fél viszont NEM így érez.

Az ilyen kapcsolat egy nagy becsapás. Mindketten becsapják magukat is, és a másikat is!

A rajongó fél önmagát csapja be, hisz a rajongásából ki sem lát, és nem veszi észre, hogy nem kapja vissza ugyanazt a lelkesedést, amit ő beletesz. Ez csak egy rajongás a részéről, hisz rajongása tárgya valójában nem az ő másik félgömbje. Valaki másnak a félgömbjével próbálkozik, de képtelen realizálni, hogy neki más a párja.

(A félgömb elnevezésnél visszautalnék egy korábbi bejegyzésemhez, melyben Arisztophanész mítoszát hoztam egy szép szimbolikának. Ő az emberek egymás utáni vágyakozását azzal a mítosszal magyarázta, hogy kezdetben gömb alakú lények voltunk. Kétfajta félgömbből voltunk összetéve: az egyik fél férfi, a másik fél női. Ezeket a gömböket büntetésből az istenek kettévágták, és így jöttek létre az eredeti párjukat kereső felek. Csak akkor lesznek újból boldogok, ha megtalálják az elveszett igazi párjukat, a másik felüket. Mindenki az igazi párját keresi, az egyetlent! Vagy ha úgy jobban tetszik a TÁRSÁT!)

A kevésbé rajongó fél ugyancsak becsapja önmagát, de még a másikat is. Ő ugyanis érzi, jobb esetben tudja is, hogy nem a saját félgömbjével van együtt, ennek ellenére mégis benne marad a kapcsolatban.

Az ilyen kapcsolatokat könnyen fel lehet ismerni. Az egyik jellemzője, amikor a rajongó fél ugye nem kapja meg az odaadást, amire vágyik, hisz ugyanolyan szintű rajongásra vágyna, mint amit ő ad. De mivel nem kapja meg, ezért kötekedik, akarva vagy akaratlanul is. A kevésbé rajongó fél érzi folyamatosan, hogy nem az Igazi társa van mellette, érzi a hiányt, sőt elképzelhető hogy tisztában is van ezzel a ténnyel, mégis mindig a másikat okolja a problémákért, és a másikra mutogat folyamatosan. Holott a kapcsolat működésképtelensége olyan szempontból az ő számlájára írható, hogy ő nem tud megtenni mindent a másikért, hisz nem rajong érte. A másik pedig ezt érzi, persze, hogy provokálja.

Egy másik viselkedésminta, ami megfigyelhető az ilyen kapcsolatokban, mikor a rajongó fél annyira elmerül a rajongása tárgyában, hogy egyszerűen az sem érdekeli, hogy feleannyit sem kap vissza a másiktól, mint amit ő beletesz. Annyira felruházza a másikat a „nekem ő az igazi” gondolatával, hogy észre sem veszi az egyértelmű jeleket. Mindent elfogad, eltűr, elvisel, és behódol, csak a másikkal lehessen.

Aki hasonló cipőben jár, annak ajánlom, hogy nézze meg a Café de Flore című filmet, melyben a főszereplő ráébred, hogy akit ő végig a társának hisz, és akit rajongásig szeret, az valójában mégsem az. El kell fogadnia a tényt, és el kell engednie a rajongása tárgyát. Egy dolog vigasztalhatja ilyenkor a szenvedő, szerelmes embert, mégpedig az, hogy Neki is van valahol egy igazi párja, akivel egy egész gömböt alkothat majd.

Mi lenne a leghelyesebb viselkedés?

Természetesen nagyobb szerepe itt annak van, aki kevésbé rajong, és aki bizonytalankodik a másikban. Ha egy folyamatos belső hiányérzete van, akkor erre a hangra figyelni kell, ezt meg kell hallani, nem szabad elnyomni. Ha pedig már tudatos is a tényről, hogy nem a Társával van együtt, kvázi csak az időt húzza, akkor viszont gyengeségre vall, ha benne marad a kapcsolatban. Vagy netalán annyira jó embernek tartja a másikat, hogy képtelen ezt megtenni vele. Tudatossá kell válnia arról a tényről, hogy hosszú távon nem lesz boldog sem ő, sem a másik. Tudnia kell, hogy a legjobbat azzal teszi, ha szabadon engedi a másikat, ezzel megnyitja neki – illetve magának is – az utat arra, hogy mindenki megtalálhassa a saját Társát.

TE is igazi kapcsolatra vágysz? A TE félgömböddel, akivel egy egészet, egy egységet alkottok?

Akkor légy bátor, és lépj ki onnan, ahol HIÁNYÉRZETED van, merj ugrani az ismeretlenbe, és kockáztatni, bátornak lenni, menni, menni, addig, amíg meg nem találod azt, akiben már nem fogsz kételkedni, aki mellett a bizonyosság érzését érzed. Mi a bizonyosság? Amikor biztos vagy mind a saját érzelmeidben is, és a másikéban is. Ezt az érzést kell megkeresni. Nem pedig megalkudni.

Ha pedig azt látod a másikon, hogy nem teszi bele azt a hatalmas mennyiségű energiát, odaadást, lelkesedést, szeretetet, szenvedélyt, amit Te, akkor be kell látnod – még ha nehéz is – hogy nem ő a Társad, engedd el, ne ragaszkodj hozzá, hidd el lesz olyan, akitől megkapod Te is a megfelelő viszonzást.

Ha azonban nincs bátorságod, – akármelyik oldalon is állsz, – akkor tudd, hogy TE alakítottad így az életedet, a sorsodat, akkor ne panaszkodj, és ne okolj senkit a saját boldogtalanságodért! Hisz annyit vehetünk ki az életből, amennyit mi magunk beleteszünk!