A manapság végbemenő forradalmi változások közé tartozik az érzelmi intelligencia, az EQ fogalmának megjelenése is. Az érzelmek központi szerepet játszanak, életünk mozgatórugóját jelentik, és egészségünk szempontjából is nagy jelentőséggel bírnak. Az érzelmi intelligencia nem egy állandó, statikus dolog, hanem fejleszthető, alakítható, és fejlesztése az életünk minden területére hatással van!

Bebizonyosodott, hogy a magas EQ a magas IQ-nál nagyobb jelentőséggel bír abból a szempontból, hogy ki miként boldogul a hivatás és az emberi kapcsolatok terén. Az érzelmi kompetenciával rendelkező emberek sikeresebb karriert futnak be, és kiterjedt kapcsolatrendszert képesek maguk köré építeni. Jobb vezetőkké válnak, hamarabb oldják meg a felmerülő problémákat.

eq kép

Érzelmi intelligenciával rendelkezni annyit jelent, hogy tehetségesek vagyunk az érzelmek terén, és kapcsolatban állunk saját érzelemvilágunkkal, azaz tudjuk, mikor mit érzünk. Az érzelmi kompetencia tehát fontos alkotóeleme személyiségünknek.

Érzelmeinken keresztül vezet az út saját magunkhoz – lelkünkhöz, intuíciónkhoz és magasabb intelligenciánkhoz. Azt, amit képesek vagyunk érezni, gyógyítani is tudjuk. Mindannyiunknak szükségünk van a kapcsolatra saját érzelemvilágunkkal ahhoz, hogy helyt tudjunk állni az életben, hogy gyógyulni tudjunk, és jól érezhessük magunkat a bőrünkben.

Mit tehetünk annak érdekében, hogy növeljük érzelmi intelligenciánkat?

Tudatosítjuk magunkban érzelmeinket és megfigyeljük a különböző helyzetekben adott érzelmi reakcióinkat. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, egyrészt időt kell szánnunk önmagunkra, másrészt pedig fejlesztenünk kell érzelmeinket a többiekkel fenntartott kapcsolatokban. Hogy megérthessük önmagunkat, először meg kell állnunk egy időre, és reflektálnunk kell érzéseinkre, cselekedeteinkre. Ezt akár megtehetjük egyedül is, de hatékonyabb, ha egy szakember is a segítségünkre van.

Mit tud az érzelmi intelligencia coaching?

A coach folyamatosan rákérdez az ügyfél érzéseire, illetve arra, hogy mi zajlik benne éppen most. Az érzések tudatosításával egyre jobban fejődik az érzelmi intelligencia, ez pedig egy rendkívül hatékony módja annak, hogy tudatosan irányítsuk a személyiségünket, amely tartós viselkedésbeli változást hoz és javítja a kapcsolatot Magunkkal és Másokkal is.

Gyakorlat: Ha valamilyen érzés tudatosul benned, állj meg egy pillanatra, és szánj rá egy kis időt, hogy megvizsgáld mit érzel és miért:

  • Mi ez az érzés, ami hirtelen rád tört?

  • Hol érzed ezt pontosan a testedben?

  • Vajon miért érzed ezt?

  • Mi váltotta ki?

    Az érzelmeid tudatosítása lehetővé teszi, hogy egyre jobban kapcsolatba kerülj a tudattalan érzelmi agyaddal. Az a személy, akivel a legtöbbet beszélgetsz, az Te saját magad vagy, és a „belső hangoddal” való beszélgetés sokat segíthet az EQ-d fejlesztésében! Élj vele Te is!

 

Szakirodalom: Daniel Goleman: Érzelmi intelligencia