Elgondolkodtál már azon, hogy az a férfi, aki minden elvárásodat teljesíti, és nincs vele túl sok konfliktusod, konfrontáló, frusztráló helyzeted, aki egy valóban JÓ ember, akkor őt mégis miért nem tudod úgy igazán szeretni?

Aki pedig megérint, hatással van Rád, azzal meg valahogy olyan nehéz boldogulni. Hiába nem olyan JÓ ember, és még az elvárásaidat sem teljesíti sokszor, mégis sokkal nagyobb hatást gyakorol rád. Sőt… 

Pont ez a feladata: hogy szembesítsen a hibáiddal, a fejlődnivalóiddal. Ő tudja elhozni a valódi tanulnivalót, hisz kötődsz, illetve kötődnél hozzá, vágysz rá, akarod.

Mint ahogy a legtöbb nőnek, az én legnagyobb leckém is az volt, hogy hagyjam el az összes elvárásomat, amit a férfiakkal szemben támasztok. 

Mire kijártam az „elvárások letételének” kemény iskoláját, az egy rendkívül hosszú út volt, rengeteg szenvedéssel, fájdalommal tele. 

Először millió elvárással voltam a férfiak felé. Elvártam, hogy tőlem idősebb legyen, legyen gyereke, közel lakjon hozzám, tudjon egyedül is élni, független legyen, vállalkozó legyen, ne pedig alkalmazotti gondolkodású, ne legyen átlagos. Továbbá legyen határozott és magabiztos, jóképű, vonzó, és hozzájött még egy elég erős szűrő az idők folyamán, legyen zenész.

Hát ez aztán már végképp erős leredukálása a feltételeimnek.

Rendszeresen ismerkedtem társkereső oldalakon, és aki ebbe a szűrőbe nem fért bele, azt már „ki is X-eltem”.

Arról az elvárásomról nem is beszélve, hogy ő írjon rám, ő kezdeményezzen, és szép, összefüggő bemutatkozást írjon magáról, és valamit bókoljon is, érezzem, hogy tetszek neki, és tud udvarolni. Volt olyan, akit csak azért ejtettem ki, mert csak egy Szia-val üdvözölt.

Aztán, ahogy egyre több kudarc élmény ért, mert senki nem tudott megfelelni ennek a sok elvárásnak, egyre több csalódást éltem meg.

De még ezen a ponton is hajlamos voltam őket hibáztatni, és hinni, hogy majd eljön, mert eddig egyik sem az Igazi. Még mindig képtelen voltam eljutni odáig, hogy a hiba az én rendszeremben van. Még mindig nem magamban kerestem a hiba forrását, az okát, hogy nekem senki nem jó. Holott, rengeteg férfival megismerkedtem.

Aztán egy nyáron történt, hogy két férfival is megismerkedtem, és mindkettővel ugyanazt a szituációt éltem meg. Első alkalommal ugyan szimpatikus volt mindegyik, DE!, az egyik nem felelt meg az életkorra vonatkozó elvárásomnak, mert fiatalabb volt tőlem, – pedig zenész volt! – a másik pedig úgy tűnt unalmas életet él, holott 1-2 órahossza beszélgetésből ugyan mit lehet levonni, megismerni egy másik emberből.

Minősítettem őket, a viselkedésüket, mindent minősítettem! És ez hatalmas hiba volt részemről. Hamar le is ráztam mindkettőjüket (akkori kifejezésmódommal élve), holott szimpatikusak voltak.

Majd mikor próbáltam a hibámat kijavítani, gondoltam teszek egy kis „engedményt”, és írtam nekik.

Ekkor jött a megdöbbenés! Már nem reagáltak, elvesztették az érdeklődésüket az irányomba.

Ez volt az első olyan pont, ez a két eset, amikor padlóra kerültem. Megtörtem. A hatalmas egom vereséget szenvedett. Felsőbbrendűnek képzeltem magam, és azt hittem nekem ez jár, én válogathatok kedvemre, én irányíthatok mindent. Ekkor jöttem rá, hogy nyolc év küzdelem, fájdalom, kudarc elég kellett hogy legyen ahhoz, hogy rájöjjek, valamit teljesen másképp kell csinálnom. Valamit gyökeresen változtatnom kell.

Ez egy hatalmas kudarc élmény volt, hetekig magam alá kerültem, illetve mélyen magamba néztem ekkor. Talán ez volt az első mély önmagam felé fordulás. És  az első alkalom, hogy megláttam, talán magamban kell keresnem eredendően az okát, hogy nekem senki nem felel meg.

Ekkor eldöntöttem, hogy visszaveszek az egomból. Eldöntöttem hogy innentől kezdve teljesen másképp állok a férfiakhoz. Legalább a fele elvárásomat letettem: már nem érdekel, hol lakik, hány éves, mit dolgozik. Úgy döntöttem, ha jó érzéseket vált ki belőlem, és vonzódom hozzá, és jól érzem vele magamat, akkor elfogadok bármit.  Hihetetlen lépést tettem ezzel, megfejlődtem egy szintet, és nagyon jó megnyugtató érzés volt, hogy léptem egy szintet előre, személyiségben, és az életem alakulásában.

Eldöntöttem, hogy bármi ami nem tetszik majd a másikban, a reakciójában, a viselkedésében, akkor nem saját nézőpontból reagálok egyből, hanem próbálok belehelyezkedni az ő nézőpontjába, megpróbálom megérteni, neki az miért fontos, ő azt miért úgy gondolja, ő miért úgy cselekszik, stb. , és ELFOGADOM!

Ma már boldog kapcsolatban vagyok az Igazi Társammal. Már nem akarok semmit, csak legyen itt az életemben…  

Mi a tanulság?

Amíg bármit is elvársz egy másik embertől, addig biztos hogy csalódni fogsz!

Ha azt veszed észre, hogy nem teljesülnek az elvárásaid, akkor komolyan vedd elő magadat, mert ezzel neked van feladatod!

Ha minden akarásodat elengeded, felszabadulsz. Addig viszont börtönben vagy. A saját magad börtönében.