Kedves üzenet, de ő semmibe veszi, nem reagál, találkozás megbeszélve, majd mégis lemondja, lassú közeledés, majd mégis visszavonulót fúj. Bizonyára ismerős mindenkinek…
Az ilyen csalódások nagyon fájdalmasan tudnak érinteni minket.
Sok ilyen zuhanás után egyszer eljutottam arra a pontra, hogy többé már nem akarok ilyen lelki fájdalmakat átélni.
Úgy döntöttem, soha többé nem engedem meg, hogy egy másik embertől függjön a lelki állapotom.
Meg kell tanulnunk, hogy nem irányíthatunk mindent, legfőképp nem egy másik ember érzelmeit, cselekedeteit! Az egy totális függőségi, kiszolgáltatottsági helyzet! A tehetetlenség, a passzivitás egy iszonyú frusztráló lelkiállapot, hisz úgy érezhetjük, áldozatok vagyunk, és nem tehetünk semmit.
Ez azonban nem igaz!
Hamar rájöttem, hogy egy valamit én is tehetek. Sorra vettem azokat a dolgokat, amelyek a konfliktusok és eltávolodások kiváltó oka volt, és a fejlődésre szoruló pontjaimon keményen elkezdtem dolgozni.
Hatalmas erőt adott, hogy én is tehetek valamit! Úgy éreztem, bármit hajlandó vagyok megtenni érte, értünk!
Hatalmas fejlődési pont volt ez! Rendíthetetlen vágy volt bennem, hogy visszakapjam a Szerelmemet, és ez erősen generálta a változásra való hajlandóságomat és cselekedeteimet.
Egyáltalán nem féltem attól, hogy nem tér vissza hozzám.
Vissza is tért, de egy hónap boldogság után én újabb hibát követtem el, és ő újra eldobott. Újra padló, fájdalom, amibe majdnem belehaltam.
Levontam a konklúziót: Még nem jött el az idő. Még voltak hátra leckéink, amit egymástól külön kellett megtanulnunk.
Majd egy év után újra elkezdtem dolgozni magamon. A különbség az volt, hogy most már magam miatt tettem! Olyan dolgokat csináltam, ami nekem adott örömet, és nem miatta tettem, hanem csakis magam miatt! Az álmaim megvalósításán dolgoztam nap, mint nap, így nem mindig körülötte forgott minden gondolatom, nem rajta agyaltam, és nem fejtegettem, analizáltam mit miért csinál.
Magammal foglalkoztam, azzal, hogy én legyek jól lelkileg, úgy, hogy többé, ne függhessen a lelki békém senki mástól! Mert ikerláng, lélektárs ide vagy oda, a legfontosabb, hogy önmagunkban találjunk békére és megnyugvásra!
Persze, ezzel párhuzamosan közeledtem felé is, szeretettel.
Rengeteg erőt adott, hogy láttam a célt, és soha nem hagytam, hogy a „táj elvigye a szememet”. Nem néztem se jobbra, se balra, nem nézegettem a profilját, nem elemezgettem mit miért tesz/nem tesz. Azzal foglalkoztam csak, hogy én minden egyes nap jól érezzem magamat a bőrömben. Egyre többet törődtem magammal, odafigyeltem magamra úgy, mint még talán soha.
Semmi kétségem nem volt, és ez hatalmas erőt adott!
Megtanultam azt is, hogy ha nem reagál, vagy visszamondja a találkozót, akkor se érezzem rosszul magamat. Eldöntöttem, hogy soha többé nem fogok szenvedni!
Mivel azzal voltam elfoglalva, hogy az álmaim megvalósításán dolgozzak, ezért nem csináltam belőle ügyet, ha behúzta a kéziféket.
Mikor néha belegondoltam, hogy ez az állapot akár évekig is eltarthat, megfogadtam, hogy nemhogy éveket, de egyetlen napot sem akarok többet fájdalmat átélni! Csak és kizárólag a lelki béke állapotában akartam benne maradni, és ezért mindent megtettem!
Erősen tudatosítottam magamban azt is, hogy még ő is az élete megoldásával van elfoglalva, úgysem siettethetem. És ha néha mégis fájt valami, megfigyeltem, ez a fájdalom éppen milyen leckét hozott el nekem, és igyekeztem hálával tekinteni rá. Így minden alkalommal egy újabb szintet léptem.
Nagy erőkkel dolgoztam azon, hogy megoldjam a múltból hozott sérüléseimet, mert megfogadtam, hogy többé semmilyen kártékony, mérgező dolgot nem fogok bevinni a kapcsolatunkba.
Mi tehát az első számú tanácsom? Minden erőddel dolgozz magadon! De ne azért, hogy őt megkapd, hanem kizárólag magad miatt tedd meg! Hogy megtaláld azt, aki TE VAGY! ELŐSZÖR MAGADAT TALÁLD MEG! UTÁNA MAJD Ő IS MEGTALÁL TÉGED!
Kép forrása: vogue.it